Őszi hangulatban …

Nem tudom untassam e az ide látogatókat azzal a hosszú históriával, ami ehhez a szépséges kreációhoz vezetett.
Azért megpróbálom rövidre fogni, de nem garantálom.
Még a tavasszal beszereztem néhány gyöngyöt azzal a céllal, hogy fűzök egy nyakláncot. Nagyon sokszor neki kezdtem de egyik változata sem tetszett így minden alkalommal lebontottam az elkészült nyakbavalót. Míg meg nem untam ezt a játékot és egyszerűen félre tettem a gyöngyöket.
Aztán úgy alakult hogy vasárnap eljutottam a Frida Kahlo kiállításra, és ahogy közelebb kerültem életének történetéhez és az általa alkotott képekhez, azon kezdtem agyalni, hogy az ember milyen sok módon próbálja megemészteni, feldolgozni a rá ható eseményeket.
Az utóbbi napokban miden-féle magán jellegű történést követően – amivel most senkit sem szeretnék untatni- nem igazán rezegtem a tőlem megszokott szinten. Így a kirándulásomból hazatérve elhatároztam, hogy fűzök egy nyakláncot, amibe belefűzöm minden bánatom, minden fájdalmam és szomorúságom. Előkerültek a  tavaszi gyöngyök is, és elkezdtem alkotni. Még sosem csináltam ilyet, eddig amikor bármit is fűztem, mindig nagyon figyeltem arra, hogy semmi negatív érzés vagy rezgés ne kerüljön a gyöngyökhöz. És most szánt szándékkal a legsötétebb szomorúságot és legmélyebb fájdalmat fűztem bele a nyakláncba. Amikor elkészült, felvettem a két kezembe, hogy a nyakamhoz emelve felpróbáljam. De erre nem került sor, ugyan is ahogy tartottam, középen elkezdett kettéválni, több helyen is elszakadt a cérna és kezdett szétszakadni.
Elmosolyodtam, és gondolatban megjegyeztem, hogy még a gyöngyök se bírnak el ennyi negatív érzéssel, és inkább darabokra hullanak még mielőtt a nyakamba tehetném.
Nem is erőltettem tovább, félre tettem.
Tegnap este aztán darabjaira bontottam, és ez alkalommal már a tőlem megszokott, kicsit letisztultabb, egyensúlyhoz közelibb állapotban kezdtem el fűzni. teljesen más lett mint a vasárnapi darab.
Most már csak az ősz színpompás kavalkádját látom benne vissza.